2020

"Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól."

Jakab levele 1,27

Köszöntő


A Magyar Pünkösdi Egyház intézményeként célunk olyan emberi kapcsolatok,
közösségek megépítése, mely segítő kezet nyújt az elesetteknek, támaszt a megfáradtaknak
és reménységet az elkeseredetteknek.

Egyik legnagyobb szívügyünk, hogy segítsük a hátrányos helyzetű
társadalmi rétegek felemelkedését, esélyegyenlőségét.

Kollégáink nap, mint nap segítséget nyújtanak a helyi közösségekben,
legjobb tudásuk szerint keresik a megoldást az adott társadalmi környezetben jelentkező szociális problémákra.

uzenet

INTÉZMÉNYEINK


HUMÁN SZOLGÁLTATÓ


5742 Elek, Gyulai út 18.

Házi segítségnyújtás, fogyatékos személyek nappali ellátása

Ellátási terület: Sarkadi, Mezőkovácsházi, Gyulai, Szeghalmi járások

Email: hszk.elek@mpe-daik.org

Telefon/Fax: +36-66/240-070, Munkaidő: 7:30-16:00


telephelye: humán szolgáltató központ


5741 Kétegyháza, Szent Imre u. 69.

Fogyatékos személyek és pszichiátriai betegek nappali ellátása

Ellátási terület: Gyulai kistérség

Email: hszk.ketegyhaza@mpe.daik.org

Telefon/Fax: +36-66/789-947, Munkaidő: 7:30-16:00


HUMÁN SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT


5668 Nagybánhegyes, Kossuth u. 33.

Fogyatékos személyek és idős korúak nappali ellátása

Ellátási terület: Gyulai, Békéscsabai, Orosházi, Mezőkovácsházi járások

Email: hszk.nagybanhegyes@mpe-daik.org

Telefon/Fax: +36 68/426-011, Munkaidő: 7:30-16:00


Telephelye: fogyatékosok nappali intézménye


5744 Kevermes, Toldi u. 3/B

Fogyatékos személyek nappali ellátása

Ellátási terület: Gyulai, Békéscsabai, Orosházi, Mezőkovácsházi járások

Email: hszk.kevermes@mpe-daik.org

Telefon/Fax: +36 68/434-474, Munkaidő: 7:30-16:00


SZOLGÁLTATÓ CENTRUM


5668 Nagybánhegyes, Kossuth u. 33.

Házi segítségnyújtás

Ellátási terület: Gyulai, Békéscsabai, Orosházi, Mezőkovácsházi járások

Email: hszk.nagybanhegyes@mpe-daik.org

Telefon/Fax: +36 68/426-011, Munkaidő: 7:30-16:00


TÁMASZ HÁZ


5744 Kevermes, Jókai út 71.

Pszichiátriai betegek bentlakásos otthona

Ellátási terület: Magyarország közigazgatás területe

Pszichiátriai betegek nappali ellátása

Ellátási terület: Kevermes település közigazgatási területe

Email: vezeto.tamaszhaz@mpe-daik.org

Telefon/Fax: +36 68/434-464


telephelye: gondozó ház


5700 Gyula, Szent Benedek Tanya 84, külterület 0365/20 hrsz.

Idősek otthona

Ellátási terület: Magyarország közigazgatási területe

Email: gondozohaz@mpe-daik.org

Telefon/ Fax: +36-70-514-9202


DÉL-BÉKÉSI ÉTKEZTETÉSI CENTRUM


5744 Kevermes, Toldi u. 3/B.

Szociális étkeztetés: népkonyha, szociális konyha

Ellátási terület: Gyulai, Szarvasi, Orosházi, Mezőkovácsházi járások

Email: hszk.kevermes@mpe-daik.org

Telefon/Fax: +36 68/434-474, Munkaidő: 7:30-16:00


Szociális Ellátásaink

Házi segítségnyújtás

Saját szükségleteikre alapozott, egyéni fejlesztő programokra épülő foglalkozásokat, társas együttléteket valamint a szabadidő kellemes, hasznos eltöltését biztosítjuk az ellátást igénybe vevők részére.

pic2

Szociális étkeztetés

Étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorultaknak a napi egyszeri meleg étkeztetéséről gondoskodunk, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani, különösen koruk, egészségi állapotuk, fogyatékosságuk miatt. A helyi igényeket figyelembe véve a rászorultak számára az ebédet kiszállítjuk.

pic1

Pszichiátriai betegek nappali ellátása

A nappali ellátást pszichiátriai betegséggel élő személyek vehetik igénybe. Feladatunk a meglévő képességeinek fejlesztése és szinten tartása a betegség jellegének megfelelően. Elsődleges cél, hogy az ellátott mind magabiztosabb és önállóbb legyen mindennapi életvitelében. Ellátotti igénynek megfelelően biztosítjuk az ellátást.

pic2

Fogyatékos személyek nappali ellátása

Saját szükségleteikre alapozott, egyéni fejlesztő programokra épülő foglalkozásokat, társas együttléteket valamint a szabadidő kellemes, hasznos eltöltését biztosítjuk az ellátást igénybe vevők részére.

pic2

adományvonal

A Humán Szolgáltató Központ nagyon fontosnak tartja, hogy a hátrányos helyzetű családoknak segítsen. Ehhez várunk tartós élelmiszereket, tanszereket, ruhákat, játékokat,stb.

Támogatást adhatnak bankszámlánkra történő utalással, a "megjegyzés" rovatban feltüntetve: céladomány (cél megnevezése), illetve tárgyadományokat küldhetnek rászorulóink részére, melyeket az alábbi címeken található Humán Szolgáltató Központjainkban adhatnak le rendezett csomagolásban.

Humán Szolgáltató Központ

Székhelye: 5742 Elek, Gyulai út 18.
E-mail: hszk.elek@mpe-daik.org
Telefon/Fax +36-66/633-011
Adószám: 18753387-2-04
Bankszámlaszám: OTP Bank 11733003-21366271

Kapcsolatok

Székhelye

5742 Elek, Gyulai út 18.


Képviselő

Uhrmann Károly


E-mail

titkarsag@mpe-daik.org


Telefon/Fax

+36-66/633-011


Adószám

18753387-2-04


Ügyfélkapcsolati elérhetőség

Kádasné Öreg Julianna - Szakmai vezető
E-mail: szakmaivezeto@mpe-daik.org


Ellátott-jogi képviselő elérhetősége

Weboldal
E-mail: ijsz@ijsz.bm.gov.hu

Küldjön üzenetet

Letölthető kérelmeink